Holdudvar az értelem határán

„Az emberek egyharmada bármit is teszel szeretni fog, egyharmaduk pedig ki nem állhat majd. Az élet tehát arról szól, hogy meggyőzd a maradék 33%-ot” – tartja a mondás. Milyen egyszerű is az élet! De ez vajon azt jelenti, hogy kétharmada annak amit teszel, előre meghatározott és az akarat szabadsága mindössze illúzió? Vagy legalábbis a szabad akarat jelentőségét beárnyékolja a fél-determinisztikus káosz elmélet, vagy a teljes fatalizmus, amely kimondja: a világ későbbi állapotai már meghatározottak?

A választ teljes pompájában nem tudom kínálni, annál is inkább, mert próbálok jó katolikusként nem összemosni teológiát pszichológiával és elvont elméletekkel. Egy szóval azt, hogy a librum arbitrum, azaz a szabad akarat milyen mértékű nem tudom, de azt szeretném hinni, hogy létezik. Hogy ez a Te világodban, nyájas Olvasóm, mekkora mértékű, azt döntsd el Te magad. Egyvalamit biztosan állíthatok: mennél biztosabb vagy a szabad akarat létezésében, annál inkább ajánlom ezt a bejegyzést.

Általában, mint sok menedzsment és kommunikációs tipp ez a bejegyzés is arról szól, hogy miként vagyunk képesek alapvetően ösztönös, érzelminek, esetleg irracionálisnak nevezhető, mindennapjainkban jelen levő hatásokat felismerni, megérteni és talán még a javunkra is fordítani. Az ember ritkán ítél pusztán ésszerű szempontok alapján. Ezért igaz, hogy ha a sok megérzés, sejtés, benyomás, tapasztalat közé beékelünk némi tudatosságot és asszertivitást (asszertivitásról ld. bővebben a „csak felnőtteknek” bejegyzést) az még egészséges, sőt, talán még hasznos is lehet.
A lényegre térek.

A holdudvar-hatás, angolul „halo effect” a mindennapjaink része. A tudatos és a tudatalatti határán fekszik, nehezen definiálható. A fenti idézetet alapul véve és a példa kedvéért elfogadva az ott felsorolt arányokat elmondhatjuk, hogy 100 ismerősből átlagosan mindössze 33-nál jelentene problémát számunkra a listán felsorolt személyeknek a besorolása az inkább kedvelem/inkább nem kedvelem kategóriák valamelyikébe. Márpedig ennek okain érdemes elgondolkodni.

A holdudvar-hatás egyfajta első (vagy korai) nagyon erős lenyomat, melyet egy személy hagy bennünk. A kognitív disszonancia egy formája. Ilyen a kisiskolás helyzete, aki az első öt földrajz óráról elkésik és később hiába pontos, évekbe telhet, míg a róla kialakult képet meg tudja változtatni. Vagy az önéletrajzot javító személyügyis, aki egy önéletrajzra átlagosan egy percet szán (bővebben itt).

A holdudvar-hatás dupla üzenetet hordoz. Egyfelől mint szolgákat óva int minket: vigyázz, és gondold át mit cselekszel, mert nagyon hamar igen mély nyomokat hagysz a körülötted lévőkben. Másfelől mint bírákhoz szól hozzánk: ne ítélkezz túl hamar és ne feledd, hogy az emberek változnak!
Az egyensúlyt értelem és érzelem között nem könnyű megtalálni, de a „halo effect” puszta létezése is azt az üzenetet hordozza, hogy mind érzelmi józanságunkat, mind értelmi tisztán látásunkat erősítenünk kell.

Zárógondolat azoknak, akik szeretnének valami könnyen emészthetőt. A szóban forgó hatásnak nemcsak romboló, negatív hatása lehet.
Ellenpélda a kisiskolás esete, aki az elején pontosan jár be az órákra, de később folyamatosan késik. De az már nem is olyan nagy tragédia. Érted már mire megy ki a játék, ugye?

Akárhogy is legyen, esküszöm, hogy ezt az utolsó megjegyzést nem szabad akaratból írtam.

Gyógyír 09 bajodra, ha akarod

Bajban vagyok a címmel.
A „váltság válság idején” túl ambiciózus tartalmat vetítene előre, meg hát felveti azt a kérdést is, milyen válságra is gondolok és kinek vagy minek a válságát élik egyesek.
Azt sem írhatom, hogy BUÉK 2009, mert abból már biztosan jutott Neked bőven az Ünnepek alatt, így lehet, el sem olvasnád a bejegyzést vagy azt hihetnéd, elkéstem. Pedig 1958-ig megyek vissza ebben a bejegyzésben és még így sem késtem el az újévi köszöntéssel.

Gondoltam arra a címre is, hogy „indokolt-e az indukált fogyasztás?”, vagy „2009, Galbraith éve” de aztán ezek is mentek a levesbe. Túl akadémikus, még ha jópofának is tűnhet, vagy lazának. Maradt hát a fenti cím, méghozzá abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ez egy interaktív bejegyzés. Nem elég elolvasnod, kellenek hozzá a bajaid is, nomeg némi tenni akarás. Ezeken kívül kell még hozzá az elmúlt két hét, ami minden bizonnyal visszazökkentett a szokásos kerékvágásba és kell a gazdasági és pénzügyi világválság is, meg a jó öreg magyar hétköznapok. Teljes a lista?

Azzal ugye egyetértesz velem kedves Újságolvasó, hogy 2009 a válság éve lesz, stagnálással meg lassuló világgazdasággal, elbocsátásokkal és csalódásokkal teli. Nos, ezek szerint 2009 az indukált fogyasztás (Galbraith-effektus) újabb éve lesz és elsiklik felettünk, anélkül, hogy erre ráeszmélnénk. Pontosabban anélkül, hogy erre ráeszmélnének azok, akik nem látnak tovább az orruk végénél.
Következik tehát: újévi tipp, ha akarod.

Először megkérlek, jegyezd fel 9 bajodat és ugyanennyi tervedet 2009-re. Ha nem papíron, legalább gondolatban. Ha megvan, belevághatunk. Olvass tovább.

Visszatérek a fent hivatkozott John Kenneth Galbraithre, akiről annyit kell tudni, hogy második világháború utáni kanadai-amerikai közgazdász, író és diplomata volt, számos bestsellernek, többek között az Affluent Society (kiérdemesült társadalom) c. könyvnek a szerzője. Tőle származik az „indukált”, mesterségesen létrehozott fogyasztás elve, azaz a „Galbraith-effektus”, egyenesen 1958-ból, ahogy ígértem.

Galbraith szerint minél inkább kielégítjük szükségleteinket, annál inkább telítődik a gazdaság. Ezt követően, a fogyasztás és a termelés szintén tartása érdekében szükséges indukálnunk, azaz mesterségesen létrehoznunk újabb szükségleteket, hogy tovább nőjön a gazdaság. Leegyszerűsítve: még többet kell fogyasztanunk, újra és újra. És később újra, aztán még többet. Még többet hitelekből, tárgyakból, szolgáltatásokból és emberekből. És egyre gyorsabban! Hiszen a csökkenés (sőt, a növekedés lassulása is) fenyegető démon, világválság, idegösszeomlás, csőd. Bubópestis! Más szóval lerövidített hasznos élettartam, felgyorsult elhasználódás, legyen az tényleges, számviteli, vagy erkölcsi amortizáció.

A fogyasztás nem más, mint a fogyasztói társadalom 1000 lóerős, 48 hengeres motorja, melyet naponta meg kell vásárolnunk és legalább havonta kell vinnünk szervizelni. És figyelem! Valljuk be, napjainkban erről is szól a marketing és erről is szól a reklám. Manipuláció.

A megoldás kézenfekvő lenne ugyan, de legtöbbünk számára túl fájdalmas. Meg kellene mozdulni, kultúrtársadalommá válni, jövedelemátcsoportosítást végrehajtani, esetleg szinten tartani a termelést. Ez egy másik bejegyzés témája, de addig is, míg ezek bekövetkeznek, kanyarodjunk vissza a bajaidhoz, a terveidhez és ahhoz a bizonyos magyar valósághoz, amely talán annyira nem is sötét.

Hány olyan elem szerepel a listádon, melyen keresztül a Galbraith-effektus köszön vissza Rád? Tegnapelőtt indukált szükségletek és vágyak? Másoknak és hamisságoknak való megfelelés, mely elvonja figyelmedet az igazán lényeges dolgokról?

Íme a gyógyír, ha akarod. Az első lépés egy igazán szép Újév felé, melyre érdemes lesz emlékezni.
Azt kívánom Neked, 2009 ne legyen a válság éve, ne legyen a fogyasztás éve. Ne legyen a két pofával való féktelen zabálás éve.

Nemrég azt hallottam egy mise keretében: „Boldog az, aki a diófában látja az asztalt, a bölcsőt és a koporsót és mindháromban a diófát”.

Kedves Barátom! 2009 legyen számunkra a diófa éve.

Indulat menedzsment

Régen támadtam meg képernyődet egy friss bejegyzéssel de remélem, nem feledkeztel meg a blogról. Kissé elhanyagoltam ugyan az írást, de az itt olvasottakból kiszűrt tippek nem évülnek el és mostanra talán már átültettél néhány ravaszságot a gyakorlatba. Nekem számos apró és óriási, személyes és szakmai, sőt pénzügyi sikerem eredeztethető vissza az itt leírt gondolatokhoz,- ezért is osztom meg őket.

Nem azért nem írtam, mert összedőlt a kormány, vagy mert sztrájkol a BKV. Nem azért, mert elégedetlenek a vasutasok, magas az infláció vagy mert döglesztő meleg van (bár tegnap fájt kissé a fejem). Egyelőre csak annyit árulok el, miért ezt a címet kapta a mostani bejegyzés és hogyan válhatsz a címben megnevezett örök érvényű művészet Kossuth-díjas mesterévé.

A cél: május hónapban, a hátralévő egy hétben egyszer se menjen fel a pumpa. Igen! Persze tudom: a munkád, a céged, a főnököd, a beosztottad, a családod…mégis, milyen szuper lenne végigmosolyogni a hetet. Ugye?
Az indulatok fékezéséhez küldök egy-egy tippet kezdőknek és haladóknak.

Kezdőknek: először is egy adag positive thinking, szabadfordításban „mosolygós hozzáállás”. Másképpen fogalmazva: ha minimalizálod az esélyet annak, hogy valami megtörténjen, de az mégis megtörténik, ne stresszeld magad. Elment a busz, elromlott a mobilod, vagy bevágtak eléd autóval. Nem értesz egyet valakivel, az idő szorításában találod magad, esetleg udvariatlan emberekkel hoz össze a sors. Ha közelebbről megvizsgálod, hogy egy adott helyzetben mi az objektív szereped, 10 potenciális helyzetből nyolc alkalommal már nem fog felmenni a vérnyomásod.

Továbbá két gondolat azoknak, akik már eljutottak oda, hogy tíz illékony helyzetből mindössze egyszer-kétszer robban vérbe a szemük. Ezt is lehet még csökkenteni: íme két ütős technika, az indulatmenedzsment bajnokainak.

1) Szabd meg, hol a tűréshatár. Mi az, ami még elfogadható, és mi az, amitől még a föld is megindul? Az ösztön nem jó tanácsadó, ezért előnyös, ha már az elején tisztázod magadban, meddig bírsz angol hidegvérrel elmenni. Egy sértés, egy földhöz vágott tárgy, egy gonosz megjegyzés. Lehet, hogy érdemes tovább tárgyalni? Ha mégsem, azt viszont jelezd a partner felé: „úgy látom, olyan irányt választottál, melyet én már nem szeretnék követni”.

Ha következetesen menedzseled a tűréshatárt, gyorsan oldódnak majd az ellentétek. Akár bocsánatkérésre és bűnbánatra is számíthatsz, de vér biztosan nem fog folyni a falakon.

2) Purgálódás, azaz KETTŐ perc az életedből.
Azt mondják, ha egy hotelszobában egy pár veszekszik, a problémát igazán csak a szomszédos szobában lakók érthetik meg. Az indulatok okozta süketség kiküszöbélésére ajánlom a két perces szabályt, melynek lényege: hallgassuk végig a másikat. Konzultáljunk vele és ha kell, hagyjunk időt a purgálódásra, a gőz kiengedésére is.
Ugye két perc nem sok? Mégis, amikor elszabadulnak az indulatok, tíz (!) másodpercig ha hagyjuk a másikat megnyilvánulni, mielőtt közbevágunk.

Most pedig ígérd meg magadnak, hogy ezen a héten kevesebbet, vagy egyeltalán nem idegeskedsz. Bízom benne, a fenti sorok között találsz útra valót.

Azt pedig hagyjuk, hogy miért nem jelentkeztem már több, mint egy hónapja, mert ez magánügyem és eziránti mindennemű érdeklődés túl megy minden tűréshatáron.

Csak a testemen át!

Testünk folyamatosan kommunikál. Jeleket küld és fogad. Árulkodik a külvilágnak érzéseinkről, gondolatainkról, reakcióinkról. Teszi ezt sokszor tudtunkon kívül, „a szerző beleegyezése nélkül”, néha pedig irányításunk alatt, tudatosan alakítva, vagy elferdítve a valóságot.

Legtöbben csak remélik, hogy testbeszédük összhangban van mondandójukkal és semmit nem tesznek, hogy megértsék ösztönös visszhangjaikat.

Lenne egy jó hírem: Te most már tuti nem tartozol közéjük! Azt, hogy eddig tudatos testbeszélő voltál-e nem tudom, de még néhány perc és a jövőben biztosan odafigyelsz majd erre is.

A gesztikuláció, a mimika, a testtartás könnyen megcsalhatnak, megkérdőjelezve megnyilatkozásunk valódiságát. És akkor még nem ejtettünk betűt a hangerőről, a hanghordozásról, a hanglejtésről, a hangnemről, a hangszínről és a hangsúlyozásról.

Nos, őszintén: te mennyire vagy ura saját testbeszédednek? Oda szoktál figyelni arra, miket csinál a tested, miközben mozog a szád? Mert a tét nem kevesebb, mint a kommunikációd 93%-a.

Már amikor. Testbeszéd – hulljon le a lepel: elmélet, százalékok és a kőkemény valóság.

Kevesen képesek arra, hogy testük titkainak ismeretében befolyásolják, vagy legalábbis alakítsák gesztusukat (mivel ennek az érmének is két oldala van, nem hozok fel példát arra, hogy ennek kik a fekete öves mesterei).
Kezdhetnénk az athéni filozófusoknál, de ha ennyire elszalad velünk a lovacska, oda a blognak a gyakorlatias mivolta. Egyvalakit viszont nem szeretnék megkerülni.

Albert Mehrabian a kaliforniai egyetem pszichológia professzora, a 7%-38%-55%-os szabály szerzője. A százalékok a következőkre vonatkoznak: mondandó-hang-látható, angolosoknak verbal-vocal-visual.

Tehát teljesen mindegy lenne, mit mondasz (7%), ha a külvilággal összhangban van a hangod és a megjelenésed?

Amit elfelejtenek megemlíteni azok, akik a fenti kérdésre rávágják az igent (ezzel hatalmas badarságot állítva), hogy a fenti szabály csak az érzelmekre és a hozzáállásra vonatkozik. Következésképpen a testbeszéd jelentősége egy adott helyzetben egyenesen arányos az érzéseid és a valódi álláspontod jelentőségével.
Kicsit sarkítva/egyszerűsítve mondhatjuk, hogy a szakmai életben egy hangyányit kevésbé hangsúlyos a „hang” és a „látható”, mint a magánéletben, ahol gyakrabban bír jelentőséggel.

„Én is szeretlek!” szemkontaktus nélkül, monoton hangon, savanyúan és unottan ugyebár nem túl hihető, bár hozzá kell tenni, hogy a „négyes szabály” felhívja a figyelmet arra, hogy legalább négy következetes testbeszéd jelet kell azonosítani ahhoz, hogy bármiféle konklúziót lehessen levonni. Példának okáért a fenti ellentmondásosság oka lehet a fáradtság, vagy a betegség is.

Szintén oda kell figyelni előadások, bemutatók, konferenciák alatt a testbeszédre, mert csak akkor érhetjük el célunkat (a tartalomra figyeljen a hallgatóság), ha a 93%, azaz a hang és a látható összhangban van a mondandónkkal. Elegendő nyakkendő nélkül, slamposan öltözve megjelenni egy elegáns fogadáson, hogy ezzel elveszítsük a jelenlévők figyelmét, érdeklődését és saját legitimitásunkat.

A testbeszéd lényege tehát az egybevágóság (kongruencia) a mondandó, a hang és a látható között. Azt, hogy egyik-másik mennyire számít, az adott helyzet határozza meg, de az arány ritkán 7%-38%-55%-os.
Az a kijelentés pedig, miszerint a kommunikációnk több, mint 90%-a nem verbális, a legnagyobb szamárság, amit valaha hallottam.

Van ugyanis egy eset, amelyről soha nem esik szó. Elhanyagolható-e a testbeszéd? Létezik-e olyan szitu, amikor megfordul a szabály és a mondandó kap 93%-os súlyozást?

Ilyen a tárgyalás.
Hiába tudod-látod-érzed, hogy a másik mellébeszél, nem hiszi el, amit mond, nem mond igazat (egyszóval viselkedése nem kongruens), ha azt mondja, hogy „nem” és nem mozdul.

A nem az nem.

Minden gondolat védve

A kreativitást úgy definiálhatnánk, mint valami új létrehozását valami elavultból, megszokottból, régiből, vagy akár nem létezőből – szárnyaló képzelőerő és példás kitartás segítségével.
Vannak, akik személyiségüknél fogva örökös ötletgyárosok. És persze vannak azok, akiket néha eltennénk befőttes üvegbe savanyodni (ők máshoz értenek).

Ezeknek a soroknak az olvasása közben is máshol járnak a gondolataid? Kreatívnak tartod magad? Akkor nagyon fogsz örülni ennek a bejegyzésnek. Miért? Mert néhány percen belül négyzetre emeljük a napi ötletkitermelésedet!

Esetleg,

gyűlölsz mindent, ami nem számszerűsíthető azonnal? Akkor eljött az ideje annak, hogy meglepj néhány embert magad körül! A kreativitás nem genetikai adottság!

1) A válasz amit keresel, a kérdésfeltevésben van elrejtve. Ez azt jelenti, először fel kell ismerned a valódi problémát. Nem a betegség tüneteit. Nem azt a feladványt, amire már van megoldásod. Nem azt a nehézséget, amelyik a legkevésbé rossz. Nem azt a hiányosságot, amiről más gondolja azt, hogy hiányosság.

2) Rázd le magadról az előítéleket és az előfeltevéseket. A szabályok, előírások, keretek ketrecbe zárják gondolataidat és csak a legritkább esetben elengedhetetlenek.

Első körben nem előfeltétel, hogy „anyagiasítható” legyen az ötlet. Mert mire jók a szabályok? A rutin, a hétköznapi dolgok, a legtöbb embert kielégítő folyamatok kodifikálására (…azért, ha nagyon elszállnak a gondolataid jó, ha karnyújtásnyira van az Ótestamentum, vagy a büntető törvénykönyvünk).

3) Ötlet – Forgatókönyv – Producer – Casting – Stúdió – Forgatás. A filmiparban ez a bevett procedúra. De biztos, hogy Neked is hasonló modellt kell követned?
Nem muszáj az elején kezdened a fejtörést. Ha csak azzal vagy tisztában, milyen végeredményt szeretnél elérni, előnyösebb, ha a végén kezded. A Toyota autógyártó az elsők között vezette be ezt a fajta eljárásmódot (az új modell X forintba kell kerüljön és tartalmaznia kell Y extrákat, a max. büdzsé Z forint/jen. Hogyan érjük el mindezt minőségi kompromisszumok nélkül?).

Emlékszel még a suliból az in medias res írói technikára? Bevezető fázis nélkül a lényegre térni? Sok filmes kezdi a filmgyártást a szereplők válogatásánál, amikor még se forgatókönyv, se producer.

Van azonban egy veszélye annak, ha úgy döntesz, felborítod a megszokott sorrendet. Ha mégsem jön össze a dolog, „hűbelebalázsnak” fognak titulálni (ha sikerül, akkor viszont zseninek).

Végezetül pedig a kedvenc 5 ösztönző technikám, amivel a kreativitáshoz többé már nem lesz szükséged se csókra, se múzsára. Ezzel az öt módszerrel matematikai pontosággal, gombnyomásra lehetsz kreatív. De ezt már nem adom ingyen.
Ahhoz, hogy hozzájuss, ajánlanod kell ezt a blogot legalább 5 ismerősödnek. A levélről küldj egy másolatot a balazs.gaspar@forditastolmacsolas.hu elektronikus címre és már küldöm is az e-tanulmányt.

Gyorsan tegyél félre mindent öt percre és lépj be az e-mail programodba. Utálnám, ha megfosztanád magad ettől az öt, kvázi-ingyenes, azonnal alkalmazható trükktől. Azt, hogy később otthon vagy a munkahelyeden veted-e be őket, már teljes mértékben Rád bízom.

Addig is kölcsönzök Einsteintől: „a logika segítségével eljuthasz A-tól B-be, a képzelet segítségével bárhova.” A kérdés az, hogy te meddig akarsz elmenni?
Várom a leveled!

Csak felnőtteknek!

Nemrég hallottam egy brazil viccet az argentínokról.

(Ehhez tudni kell, hogy Brazíliának olyan a kapcsolata argentín szomszédaival, mint Angliáé Franciaországgal, vagy a franciáké a németekkel: kedvesen csípős.)

A brazil humor így hangzik: - hogyan lesz öngyilkos egy argentín? – mélybe veti magát az egójáról…

A vicc kapcsán felmerül a kérdés: hogyan kezeld azt a helyzetet, amikor olyasvalakivel tárgyalsz, aki jól összetörné magát, ha lezuhanna az egójáról az iq-szintjére?

De még mielőtt belevágnánk – hiszen nem akarjuk bántani az argentínokat -, helyettesíts be gyorsan egy ismerőst a fenti viccbe. Sajnos nem lesz nehéz, tudom.

Emlékszel a legelső, tavalyi bejegyzésre, amit a Carnegie-technikáról és az „izmos fülekről” írtam? Ígértem egy részletes használati utasítást egy másik csemegéhez: ez az asszertivitás –csak „felnőtteknek”! Ide ez kell.

Kezdjük Éric Berne amerikai pszichiáter tranzakciónális analízis elméletével. Nem kell megijedni, mint az egyszeregy, olyan érthető az egész. Néhány perc és máris kezdheted alkalmazni.
Berne (eredetileg) három viselkedésmintát különböztetett meg: szülői, gyermeki és felnőtti énállapotot (mindjárt meglátod, hogyan vág ez ide).

A szülői énállapot lehet „gondoskodó” (húzd be a kabátod, meg fogsz fázni!), vagy „irányító” (csináld amit mondok!), a gyermeki pedig „alávetett” (megértettem és megcsinálom holnapra), vagy „spontán” (hurrá, milyen jó ötlet!). Berne mindegyik viselkedésmintához hozzárendelt egy negatív énállapot is: a gondoskodóból könnyen lesz „elkényeztető”, az irányítóból „vagdalkozó”, az alávetettből „lázadó” a spontánból pedig „éretlen”.

Kitaláltad: a legnehezebb „felnőttnek” lenni. Ez az asszertivitás. Felnőtt énállapot. Igazából nem is technika, hanem hozzáállás, felfogás, életstílus. A lényege: ha nekem jó, Neked is jó. Nincsenek nyertesek és vesztesek. Hinni kell abban, hogy mindenki lehet nyertes.

A pesszimistában ilyenkor megfogalmazódik a kétely: lehetséges ez a mai Magyarországon? Asszertívnek, következetesnek, felnőttnek lenni? Lehetséges. A kérdés inkább az, hogyan csináld.

Megoldáskulcs: a „felnőtt” meghallgat, megért és mérlegel. A felnőttet érdekli a másik, odafigyel a másikra és mielőtt a dolgok közepébe vág, megkeresi a közös nevezőt. Nem kap oda azonnal, ahol a legjobban fáj. Nem csak a szavak jelentésére figyel oda (tehát arra, amit hall), hanem azt is értelmezi, amit lát. Odafigyel a testbeszédre, a grimaszokra, a másik fél arckifejezésének változásaira. Feltérképezi a viselkedésváltozások mögött megbúvó érzéseket, belső indíttatásokat. Kerüli a felszínességet és őszinte célja a valós igények kielégítése.

Márványba vésett gyakorlati technika nem létezik az asszertivitásra. Egy képletet azonban fel lehet írni. Ez a „win-win game”, a jackpot, a lottó ötös kommunikáció képlete:

Asszertivitás = mit érzek tényszerűen PLUSZ miért érzem ezt MÍNUSZ vádaskodás.

Javaslom, hogy hagyd ki az olyan szavakat, mint a „Te”, a „miattad”, vagy a „neked köszönhetően” és részesítsd előnyben az asszertív „ént”.

Vegyünk egy munkahelyi példát. Megérkezik az a személy, akit behelyettesítettél a fenti viccbe és egyből rádförmed: „Jól elrohantál tegnap. Vártam, hogy együtt megyünk haza, erre Te szó nélkül eltűntél. Persze nem is vártam Tőled mást.”

Mielőtt továbbolvasod, reagálj a fenti helyzetre. Mit válaszolnál?

Lehetséges, asszertív válasz: kedves XY, rosszul esik, hogy ezt mondod (mit érzek tényszerűen), mert megbeszéltük, hogy együtt megyünk (miért + közös nevező) és sokáig kerestelek tegnap az irodában (nem vádaskodás, tényközlés!). Töröm a fejem, azon mi lenne a legjobb (megoldás-orientáltság).”

- Ma hány órára beszéljük meg, hogy biztosra menjünk és bepótoljuk?, vagy

- Mit értesz azon, hogy nem vártál mást?, vagy

- Miért mondod ezt?

Persze melegebb éghajlatra is elküldheted a kedves kollégát. Az is megoldás. Csak ahhoz nem kell olvasni ezt a blogot.

Menni fog?

Mit tanulhatunk Leon Festingertől?

A szociálpszichológus Festinger 1957-ben rukkolt elő a kognitív disszonancia elméletével. Az elmélet szép példája a marketingszakma kedvelt, alkalmazott pszichológiai eszközeinek.

Festinger 1989-ben hunyt el és most, majdnem húsz évvel később - a marketing leple alatt, billentyűzetem közvetítésével -, egy lottó ötös tanácsot küld Neked, mely garantáltan megfűszerezi a mindennapi kommunikációdat.
Az alapelmélet rendkívül egyszerű. Két, nehezen összeegyeztethető kogníció belső feszültséget kelt bennünk, majd változást eredményez viselkedésünkben (torzítunk, tompítunk, menekülünk, vagy figyelmen kívül hagyunk bizonyos tényezőket).

Kezded érteni, hova akarok kilyukadni? Hathatsz arra, milyen irányba és főleg kinek a javára íródjon jóvá egyik-másik kogníció.

Vegyünk egy marketinges példát. Tételezzük fel, vásárolsz nálunk egy fordítást. Az alapmarketing szerint átutalod a megbízási díjat, majd kettéválnak útjaink. A partnermarketing már sokkal szebb ennél: feladatunkká válik, hogy a leadást követően is aktívan melletted álljunk és eloszlassuk kételyeidet. Erről szól Festinger elmélete.

Az első kogníció a választásod (fordítás – az InterpretExpress cégnél) és az ezzel járó tapasztalatösszes. Történik azonban valami váratlan.
Egy öngyilkos cég megkeres Téged azzal, hogy az első ötven oldalt minden ügyfelének ingyenesen fordítja (ez a sorban a második, az első kogníciót rendkívül kellemetlenül érintő információ). A többi már szabadesés: jaj, rosszul döntöttem! Belső feszültség, lelkiismeretfurdalás, önvád. Ez azonban nem tarthat sokáig, mivel a disszonanciát mérsékelni kell. Mitévő legyél?
Előbb-utóbb úgy döntesz, figyelmen kívül hagyod a második kogníciót, esetleg erősen fel/leértékeled valamelyik értékét. Szabályszerűen és legtöbbször önkéntelenül.
A mese tanulsága az, hogy segíteni kell a vevőt disszonanciás szorongásai megszüntetésében, hogy döntése számodra kedvező legyen. Mi pl. ingyenes módosításokat végzünk, telefonon kérdezzük az ügyfelet elégedettségéről, javaslatairól és a hűségeseket kedvezményben részesítjük.

Ugye világos a csattanó? Nem ismerek statisztikát arról, napi hány disszonanciát él meg az ember. De gondold végig, milyen mamut méretű a jelenség. Disszonanciát érzel akkor, ha vásárolsz egy mobiltelefont és egy héttel később hasonló árkategóriában jobbat látsz, de még olyan banális dolgok miatt is, mint az 1500 Ft-os McDonald’s vacsora, miután észreveszed (teli hassal, ötven lépéssel odébb), hogy a kínainál 1200 Ft-ért is jóllakhattál volna. Itt úgyis rossz a kaja, hosszú a sor – ezzel meg is oldottad…

Vajon környezetedben hány emberben, naponta hány alkalommal ébresztesz disszonanciát?

Nem kell nagy dolgokra gondolni: apró szívességek, kérések, történések. Lehet egy kávé, egy telefonhívás, egy kölcsönadott tárgy (első kogníció). Alternatíva márpedig mindig van és ha egy számodra kedvező döntés, vagy eseménysorozat után hátradőlsz, ahelyett hogy tudatosan és rendszeresen támogatnád a másikat az általa érzékelt alternatíva leértékelésében, hamar robban a bomba. Egyszerű passzivitásoddal csúnyán megbánthatsz, magad ellen fordíthatsz, vagy akár el is veszthetsz szövetségeseket.

Sokat hallani milyen fontos hálásnak, hűségesnek és viszonzónak lenni. Igen, egyetértek, de nem teljes a lista. Nem azokról tartják, hogy udvarias, kellemes, rokonszenves emberek, akik állandóan azt hajtogatják: „köszönöm szépen”.
Azokat övezi tisztelet, akik felismerik a másikban a kognitív disszonancia létrejöttét és azonnal ugranak, hogy megszüntetessék azt. Ez lehet nemes és őszinte cselekedet, de az igazi sikerhez elsődleges, hogy tudatos legyen.

Mert a tágan értelmezett „viszonzás” a kognítiv disszonancia csökkentésének egyik szinonimája. Legtöbbször elég egy apró gesztus és amit nyersz rajta botrányosan aránytalan azzal, amit adsz.